meggy

Környezeti igények

Hőigény

A rügyek érzékenysége valamivel nagyobb, mint a fás részeké és azokéhoz hasonlóan változik a nyugalmi idő folyamán: a meggyen 50%-os a rügyelhalás januárban -25^oC-on, decemberben -22^oC-on és október végén -24^oC körüli hőmérsékleten. A rosszul táplált fa hiányosan beért rügyei fokozottan érzékenyek a téli fagyra, így a július közepén lombját vesztett meggyfa rügyei már -15^oC-on fagykárt szenvednek. Az augusztus végi, levélbetegség miatt bekövetkező lombhullás viszont már nem okoz fagyérzékenység-fokozódást.

Rendkívül megnő a fagyveszély tél végén, mert kihajtás előtt a rügyek nagyon fagyérzékenyek.

Napfény- és hőigényes gyümölcsfaj, amit termőhelyi elterjedése is bizonyít: a meggy rendkívüli eredményeket ad hazánk legmelegebb, legnaposabb alföldi körzeteiben. Viszont lényegesen kevesebb napfényen is eredményesen termeszthető, mint a még sokkal fényigényesebb kajszi és őszibarack.

Fényigényét a korona alakításakor, a korona állandó ritkán tartásakor is szem előtt kell tartanunk, mert az elsűrűsödött koronában fényhiány miatt nem fejlődnek új hajtások, leáll a termőrügyképzés és megindul a felkopaszodás, a termő gallyak elszáradása.

A meggyre nem jellemző a nagy vízigény. Minimális vízigénye nem ismert. A gyakorlat szerint évi 500-600 mm csapadék mellett öntözés nélkül is eredményesen termeszthető. A nyári aszályok előtti érése folytán ritkán szenved a szárazságtól és a betakarítás előtti kísérleti öntözések az esetek többségében nem hoztak jelentős terméstöbbletet (600 mm csapadék mellett). Különösen száraz időjárásban vagy rossz vízgazdálkodású talajon a gyümölcs méretét javíthatja egy nyár eleji öntözés, de hazai viszonyaink között rendszeres öntözésre berendezkedni a legtöbb termőhelyen szükségtelen és gazdaságtalan.

Meggytermesztésre alkalmatlanok tehát az erősen kötött talajok. Csak olyan vízgazdálkodású talajok felelnek meg, melyek a vízkapacitás feletti csapadékmennyiséget gyorsan áteresztik az alsó talajrétegekbe.

A gyökerek levegőigényét maximálisan kielégítő homoktalajokon jól érzi magát a sajmeggyalany. A homoktalajokon a talajszerkezet másik szélsőségére kell figyelnünk: kerüljük a rossz vízgazdálkodású, gyorsan kiszáradó, futóhomok jellegű talajokat.

A meggynek a tápanyagban és humuszban gazdag, termékeny talaj iránti természetes igénye megvan, de ez korántsem olyan meghatározó szerepű, mint a talaj jó levegő- és vízgazdálkodása. A fontosabb tápanyagok (N, P, K) pótolhatósága következtében a terület kiválasztásakor nincs meghatározó vagy kizáró szerepe azok alacsony szintjének, hanem csak a kritikusan alacsony (0,5% alatti) humusztartalmú talajokat kell kerülnünk (ezeknek a vízgazdálkodása is rossz).

A humuszban és tápanyagban szegény, gyenge vízgazdálkodású talajokon kisebb koronájú és hozamú fákra számíthatunk, amit sűrűbb térállással kell ellensúlyoznunk.

A fagyzugok és a pangó vizes területek gondos elkerülése végett előnyben részesítjük az enyhe lejtőket (a cseresznye történelmileg kialakult termőtájai is sok esetben enyhe lejtésű dombokon találhatók). Feltétlenül kerüljük el a lefolyástalan felszínű teknőket, ahol összegyűlik a csapadékvíz, mert ez még kielégítően vízáteresztő talajokon is levegőtlenséget, vízállást okozhat.