morfológia

Hajtásrendszer

Hajtásrendszernek nevezzük a gyümölcstermő növények gyökérnyaktól számított föld feletti részét. A hajtásrendszer a fa termetű növényeknél törzsre és koronára osztható. A cserjéknél, félcserjéknél és a dudvaszárú szamócánál nem teszünk ilyen megkülönböztetést.

A törzs (a) feladata a korona (b) tartása, a víz és tápanyagok fölfelé, az asszimilátumok gyökérzet felé történő szállítása, és a tápanyagok raktározása. A törzs magasságát a gyökérnyak és az első elágazódás közötti rész adja. A törzs magasságát a gyümölcsösben a termesztés célja és művelési rendszere határozza meg. Magassága alapján megkülönböztetünk: bokor-, alacsony-, közepes- és magas törzsű fákat.

• A bokor (60-80 cm) és alacsony (81-100 cm) törzsu fák használata elsősorban azoknál a gyümölcsfajoknál terjedt el (alma, körte, őszibarack), ahol az ültetvénysuruség nagy és a fitotechnikai munkák hangsúlyosak a termesztéstechnológiában, s a betakarítási mód kézi szedés. Ezek a munkaműveletek rendszerint a földön állva elvégezhetők, így nagyobb a munkatermelékenység. Az ilyen magasságú törzsek használatának hátránya, hogy a korona alatti terület géppel nehezen művelhető.
• A közepes (101-120 cm) törzsű fák használata lehetővé teszi a rázógépes betakarítást, a kézi szedéshez azonban mindenféleképpen szedőállvány szükséges, amely csökkenti a munkatermelékenységet. A csonthéjas gyümölcsűeknél - az orsófák alkalmazásánál és az őszibarack kivételével - rendszerint ezt a törzsmagasságot alkalmazzák.
• Magas (121 cm-tôl) törzsű fákat a mai korszerű gyümölcstermesztésben már csak elvétve alkalmaznak (pl. a dió).

A korona (b) foglalja magában a fa vegetatív és generatív részeit.

Életkor szerint az a korona nyugalmi állapotban ágakból, gallyakból, vesszőkből és rügyekből áll. Vegetációs idő alatt ezek kiegészülnek hajtásokkal, levelekkel, virágokkal és terméssel. Ez utóbbiak - bár egyévesnek mondjuk őket -, valójában csak egy tenyészidőt - vagy annak egy részét - élnek meg. Utána elpusztulnak vagy átalakulnak. A hajtásból vessző, a virágból termés lesz. A levelek ősszel lehullanak, a termést pedig betakarítjuk.

Az ág (c) a fa 5 évesnél idősebb része. Az ágak összessége alkotja a korona ágrendszerét. Az ágrendszer központi tengelye - a törzs folytatása - a fővezérág, rajta alakul ki a szerteágazó oldalág-rendszer. Az ágak egymáshoz viszonyított helyzete, egyes ágak megléte, illetve hiánya meghatározza a koronaformát (például az úgynevezett nyitott koronaformáknál - mint a váza és a katlan korona -, a fővezérág, az un. sudár hiányzik). Egy-egy koronaformán belül megkülönböztethetünk tartó-, vagy vázágakat, illetve termőágakat. A termesztésben minél kisebb koronafelületet használunk, a két funkciót annál kevésbé lehet különválasztani.

Ha a koronát alkotó ágrendszer, az ember tudatos beavatkozásától függetlenül jött létre, akkor természetes koronáról beszélünk. A mai gyümölcs-termesztésben ez a koronaforma nem megfelelő, ezért tudatos beavatkozással mesterséges koronát alakítunk ki. A mesterséges koronák kialakításánál figyelembe kell venni az adott faj természetes koronaalakítási hajlamát is.

A gallyak (d) a vesszőkből alakulnak ki, életkoruk 2-4 év. A gally a gyümölcsfajok zöménél a legértékesebb termőrész-hordozó elágazódás. Ezért legtöbbször termőgallyakról, illetve termőgallyazatról beszélünk.

A vessző (e) a lombhullás utáni megfásodott hajtás a fajra és fajtára jellemző színezettel. Funkciója és koronában elfoglalt helye szerint termő- és növekedési vesszőről beszélhetünk.

A rügyek a vesszőn elfoglalt helyzetüket tekintve lehetnek csúcs-, illetve oldalrügyek. A visszametszéskor eltávolított csúcsrügyet a végállórügy pótolja.

Minőségük szerint a rügyek lehetnek hajtás-, virág- és vegyesrügyek. A hajtásrügyek rendszerint vékonyak, karcsúak, hegyesek, belőlük a vegetáció megindulásakor hajtások fejlődnek. Feladatuk a növekedés biztosítása és új termőrészek létrehozása. Azokból a hajtásrügyekből, melyek nem hajtanak ki (alvó rügyek) alakulnak ki a rejtett rügyek. Ezek a rügyek a későbbi évek során szabad szemmel nem láthatók, mivel a kéregrész benövi őket.

Járulékos rügyekről beszélünk, ha a növény spontán, az osztódószövet differenciálódásával rügyeket fejleszt. Ezek a rügyek a gyökéren vagy sérülések mentén alakulnak ki.

A virág- és vegyesrügyeket termőrügyeknek is nevezzük. A virágrügyekből csak virág, a vegyesrügyekbôl hajtáson fejlődő virág képződik. Egy-egy gyümölcsfajnak vagy virág, vagy vegyesrügye lehet. Ez alól csak a dió és a mogyoró kivétel, melyeknél mindkét rügytípus megtalálható (virág:(f), vegyes:(g)). A virág- és a vegyesrüggyel rendelkező képletek a termővesszők. Ezeket hosszúság szerint csoportosíthatjuk:

Rövid termővesszők közé azokat a terméshozásra alkalmas képleteket soroljuk, melyek hossza általában nem haladja meg a 20 cm-t. Ilyen a dárda, a termőnyárs, a sima termőnyárs, a tövises termőnyárs és a bokrétás termőnyárs.

A dárda (h) 0,5-5 cm hosszú, a csúcsán jól fejlett vegyesrüggyel rendelkezik. Az oldalán lévő dudorok a már lehullott levelek levélnyélhelyei (2.4. ábra).

A sima termőnyárs (i) rendszerint 6-20 cm hosszú, a csúcsán vegyesrügy, az oldalán pedig fejletlen hajtásrügyek találhatók. Az oldalrügyekből - ha kihajtanak - rendszerint újabb dárda keletkezik.

A termőkalács vegyesrügyből a hajtástengely megvastagodásával fejlődő termőrész, melyen a termésen kívül dárda, sima termőnyárs, illetve ezek kombinációja képződik. A termôkalács többszörös elágazódása a termőbog, mely több éves termőrész.

A termőnyárs 2-10 cm hosszú termővessző, amelynek oldalán virág és hajtásrügyek (vagy rügycsoportok) helyezkednek el. Csúcsrügye mindig hajtásrügy.

A tövises termőnyárs alakulását tekintve hasonló a sima termőnyárshoz, de a csúcsa tövisben végződik. Szerencsére a termesztett fajtáknál csak ritkaságszámba megy ennek előfordulása.

A bokrétás termőnyárs (j) alapja a 0,5-10 cm hosszú rövidszártagú vessző, melynek csúcsán csoportosan - bokrétában - találhatók a rügyek. A középső rügy hajtásrügy, a többi pedig virágrügy. Éveken át megújulhatnak.

A középhosszú termővesszők hossza 20-40 cm. A vegyesrüggyel rendelkezô gyümölcsfajoknál e termőrész csúcsa vegyesrügyben végződik, míg az oldalán elsősorban hajtásrügyek, elvétve 1-2 vegyesrügy található. A virágrüggyel rendelkező fajoknál pedig a vessző csúcsán hajtásrügy, az oldalán virág és hajtásrügyek találhatók.

A hosszú termővesszők minimum 40 cm hosszúak, a gyümölcsfajoktól függően csúcsukon jól fejlett vegyesrügy, vagy (virágrügyűeknél) hajtásrügy, oldalukon vegyes virág- és hajtásrügyek találhatók. A hosszú termővesszők közül azokat a termővesszőket, melyek zömében hármas rügycsoportokkal berakódottak teljes értékű termővesszőnek, amennyiben nem hármas rügycsoportokkal berakódottak nem teljes (hiányos) termővesszőnek nevezzük. Ez utóbbi két vesszőtípus az őszibarackra jellemzô.

A különböző gyömölcsfajokra jellemző termőrészeket a táblázat foglalja össze.

A hajtás rügyből fejlôdik. Színe zöld, tengelyét az ún. csomók (nóduszok) és ízek (internódiumok) alkotják. A nóduszokon találhatók a levelek, azok hónaljában pedig a szemek.

A hajtások helyzetük szerint lehetnek csúcshajtások és oldalhajtások. A csúcshajtások feladata a fő- és oldalágak hosszanti növekedésének biztosítása, míg az oldalhajtások szerepe elsősorban az elágazódás fokozása és a termőrész-képzés. 2.2. táblázat A termőrészek gyümölcsfajonkénti összefoglalása

Egyes gyümölcsfajoknál (őszibarack, málna, szeder) a hajtás szemeiből is képződhetnek hajtások. Ezeket másodrendű hajtásoknak, lombhullás után pedig másodrendű vesszőknek nevezzük.

Fattyú-vagy vízhajtásokról beszélünk abban az esetben, ha ezek a hajtások az idősebb ágrészeken található rejtett rügyekből törnek elő, amelyek rendszerint erősen fejlettek.

A gyökerek járulékos rügyeibôl illetve a gyökérnyakból elôtört hajtások a már korábban említett gyökér- illetve tősarjak.

A levelek feladata az asszimiláció, a párologtatás és a részleges raktározás.

A gyümölcsfajok levelei elhelyezkedésüket tekintve szárlevelek, kivételt ez alól a szamóca képez, melynek tőlevelei vannak. A szárlevelek egyszerű vagy több levélből álló összetett (málna, szeder, dió, festô bodza, csipkebogyó) levelek lehetnek, a nóduszokon magányosan helyezkednek el.

A virág ivaros szaporodásra szolgáló rövid szártagú szaporítóhajtás.

A gyümölcstermő növények virágai fajoktól függően egyesével (naspolya, birs, áfonya, kajszi, szilva...), párosával vagy virágzatba tömörülve (szelídgesztenye, mogyoró, dió - füzér; alma, szamóca - bogernyő; ribiszke, fekete berkenye- fürt; húsos som- ernyő) állhatnak.

A gyümölcsök virágait alapvetően három részre különítjük el: ezek a virágtengely, a virágtakaró levelek és az ivarszervek. A virág tengelyének alsó részét a kocsány, rendszerint kiszélesedő felső részét pedig a vacok alkotja. A kocsány lehet rövid (pl: kajszi, őszibarack, mandula), és hosszú (pl: cseresznye, meggy, alma, szamóca).

A virágtakaró levelek közvetlenül a vacokból erednek, csészelevelekből és sziromlevelekből állnak. A csészelevelek színe általában zöldes árnyalatú, míg a sziromleveleké fajtól és fajtától függően változatos színű lehet (fehér, rózsaszín, lilás). Az ivarszervek (porzó, termô) a gyümölcstermő növényeknél általában egy virágban találhatók (kétivarú virágok), de egyes fajoknál (dió, mogyoró) a hím- és női ivarszervek külön virágban (egyivarú virágok) de ugyanazon növényen (egylaki) foglalnak helyet.

A virágok termékenyülését tekintve a gyümölcsök fajonként és fajtánként változóan öntermékenyülők vagy idegen termékenyülők lehetnek. Ezt a tulajdonságot egy ültetvény telepítésekor mindenképpen figyelembe kell venni.

A gyümölcsfajok termései zárt termések. A legtöbb gyümölcsfaj húsos termést fejleszt, de vannak olyanok is, melyek száraz terméseket (gesztenye, mogyoró) hoznak létre.

A gyümölcs lehet valódi termés: ekkor csupán a termő különböző részei vesznek részt a termés kialakításában. Áltermésről akkor beszélünk, ha a termőn kívül a virág más részei is a termés részévé válnak.

Valódi termése van a mogyorónak és a szelídgesztenyének (makktermés); a málnának (k) és a szedernek (csonthéjas terméscsoport); valamint az összes csonthéjas gyümölcsnek (pl.: meggy:(l)). A dió és a mandula termése felnyíló csonthéjas termés (m) (ennek ellenére a gyakorlati csoportosításban a héjas termésűekhez soroljuk őket),.

A többi gyümölcsfajnak áltermése van. Az almagyümölcsűek termése tüszőtermés , melyet körülvesz a virágtakarókból és a vacokból kialakult húsos rész (ezt fogyasztjuk) (n). A szamóca aszmagtermések csoportja, amelyek az elhúsosodó kúpszerű vacokba süllyednek. A ribiszkefélék, az áfonya és a bodza termése álbogyó.

(l)A cseresznye és a meggy termése csonthéjas termés. (Haraszty, 1990 nyomán)

(m) A dió termés jellegzetessége, hogy a húsos exo- és mezokarpium felnyílik és a csontár kihullik belôle. (Haraszty, 1990 nyomán)

(n) Az almatermés áltermés. Tüszőrekeszeiben 2-2 mag (összesen 10) fejlődik. (Haraszty, 1990 nyomán)