szaporítás

Alanyhasználat a gyümölcstermesztésben

A jelenlegi modern gyümölcstermesztésben a gyümölcsfaalanyok közül nem csak a klasszikus felhasználási célnak - miszerint a különböző nemes fajtákat rájuk oltsuk, illetve szemezzük -, hanem egyéb más speciális termesztési célnak megfelelôen választhatnak a termelők.

A gyümölcstermesztésben leggyakoribb a gyökéralany használata, amikor az oltvány gyökerét és a törzs gyökérnyaktól számított maximum 10-30 cm-ét adja az alany. Ritkábban használják a törzsképző alanyokat, ahol a gyümölcsfa gyökerét és törzsét is az alany adja. Újabban egyre jobban terjednek a közbeoltások, ahol az alany és a nemes közé egy harmadik fajta kerül, s ez adja a törzs egy részét vagy egészét.

Az alanyok oltványokban megjelenô tulajdonságai meghatározó jelentőségűek. Ezek hatása kettős: egyrészt mivel az oltvány gyökerét (esetleg törzsét is) az alany alkotja, figyelembe kell venni annak talajigényét, vízigényét és szárazságtűrését, hidegtűrését és télállóságát, növekedési erélyét, a talajban való rögzítés erősségét, sarjadzási hajlamát, betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenállóságát, ha pedig a törzset is az alany alkotja, akkor a törzs szilárdságát, fagytűrő képességét. Másrészt az alany nagy hatással van a nemes rész vegetatív és generatív részeinek alakulására is (növekedési erély, habitus, termőre fordulás és termőképesség, gyümölcsminőség, stb.).

Az alábbiakban a különböző gyümölcsfajok fontosabb alanyait mutatjuk be a teljesség igénye nélkül:

Az alma alanyait növekedési erôsség szerint három csoportra oszthatjuk : az alanyok erős, középerős és gyenge (törpe) növekedésuek. Az erős növekedésu alanyok használata extenzív, vagy félintenzív termesztési körülmények között indokolt. A jelenlegi almatermesztésből már kiszorultak, helyettük a 60-as évektôl a középerős, a 80-as évek végétôl pedig nagyobb arányban a gyenge növekedésű alanyokat használjuk. Ezek közül a legelterjedtebbek az angliai East Mallingban szelektált ún. M sorozatú klónalanyok, melyek a következők.

'M 4': Hazánkban az egyik legismertebb, középerős növekedésű almaalany. Szaporítási aránya az utóbbi években jelentősen csökkent. Támrendszert nem igényel. Közepesen télálló és szárazságtűrő. Nagy hátránya, hogy a gyümölcsösben sok gyökér- és tősarjat fejleszt. A termőhely iránt nem igényes. A száraz homoktalajokon öntözés nélkül is hosszú ideig jó termőképességű fákat nevel.

'MM 106': Az anyatelepen erősen nő, a ráoltott fajta növekedési erélye 10-20 %-kal mérsékeltebb az M.4-es alanyénál. Erős növekedésu fajtákkal középméretű, spur fajtákkal kisebb méretű fát ad. Hazai körülmények között támrendszert nem igényel. A talajhoz jól alkalmazkodik, laza homoktalajon is jól fejlődik, a hideg, nyirkos talajra és a magas talajvízszintre érzékeny. Szaporítási aránya színtén csökkenő tendenciát mutat, de még jelentős részaránnyal (30-35%) szerepel a hazai alanyhasználatban.

'M 26': A ráoltott fajták kb. 30-50 %-kal erősebben nőnek, mint az M 9 alanyon állók, ennek megfelelően tenyészterület-igényük is megnő. Lombja tavasszal későn hajt ki, ősszel későn hullik le. A talajban valamivel jobban kapaszkodik, de lazább talajon feltétlenül támrendszert igényel. Adaptációs, fagy- és szárazságturô képessége jó. Ott is kielégítően fejlődik, ahol az M 9 alanyú fák sínylődnek. Középkötött, humuszdús, jó levegőzöttségű talajon érzi magát a legjobban. Laza homoktalajon csak öntözéssel telepíthető.

'M 9': Jelenleg legelterjedtebben használt almaalany, az utóbbi tíz évben szaporítási aránya megközelítette az 50 %-ot. Népszeruségének elsősorban az az oka, hogy sűrű ültetvények létesítéséhez kiválóan alkalmas. Gyökérzete a talajban sekélyen helyezkedik el, sokszor féloldalas, törékeny, de jól regenerálódik. Közepesen fagyálló. Az M 9 alanyú fák korán fordulnak termőre, csak támrendszer mellett nevelhetők és öntözést igényelnek. Gyümölcsük nagyobb méretű, és általában egy héttel korábban szüretelhetők, mint az M 4-en állók.

'M 27': Növekedési erélye kb. 30 %-kal gyengébb az M 9 alanyénál. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el a talajban, ezért a fák támrendszert igényelnek. Csak jó minőségű talajon és öntözéssel termeszthetők a ráoltott fajták. Sarjat ritkán, vagy egyáltalán nem képez. Közepesen télálló.

A körte általánosan használt alanyai a vadkörte magonc és a birs különböző klónjai. A kettő közül a vadkörtemagonc a legelterjedtebb alany, de nô a birs alany használatának aránya. A vadkörte alany jó alkalmazkodó képességű, a legtöbb fajtával jól összefér, a ráoltott nemes gyorsan és erőteljesen fejlődik. Hátránya viszont, hogy későn fordul termőre. A birs alanyokon fejlődő nemes gyengébb növekedésű, korábbi termőre fordulású és korábban érő színesebb gyümölcsöket terem. Hátránya, hogy sok fajtával összeférhetetlen.

A meggy alanyhasználatát tekintve elmondható, hogy a magyar faiskolák a meggyet 90-95 %-ban sajmeggyre szemzik, a fennmaradó 5-10 % meggy magoncra vagy vadcseresznyére kerül. A sajmeggy ilyen magas aránya azzal magyarázható, hogy talajban nem válogatós, a száraz vidékeken is jól fejlődik. A ráoltott nemes gyorsan termőre fordul, korábban érik. A sajmeggy alanyú fa kisebb termetű, az ültetvény pedig rövidebb élettartamú.

A cseresznye alanyai közül a hazai termesztésben a vadcseresznye (magoncai és klónjai) és a sajmeggy (magoncai és klónjai) alanyok terjedtek el. A két alanytípus közül a sajmeggy az elterjedtebb (több, mint 70 % aránnyal). Ezeken kívül még használják a vadmeggy, valamint a különböző fajhibrid alanyokat.

A hazai alanykutatásnak köszönhetően a különbözô törpésítő alanyok terjedése várható, melynek eredményeként a fák térállása 4,5-5x3-4 méterre csökkenthető. Ez azonban csak kiváló termőhelyi körülmények és öntözés mellett valósítható meg.

Az őszibarack legelterjedtebb alanyai a keserűmandula és a vadőszibarack szelektált magoncai, de ezeken kívül használhatják még a mandulabarack és a szilva különböző fajhibridjeit is. A keserűmandula (kb. 50 %) az őszibarack klasszikus alanya, használata elsősorban a száraz, meszes talajokon indokolt. Hátránya fagyérzékenysége, valamint az, hogy az ezen az alanyon telepített ültetvény fái nem kiegyenlített növekedésűek. Szelektált változatai: CT 431, CT 446, CT 447, CT 449. A vadőszibarack (35-40 %) alany nagyon mészérzékeny és levegőigényes, ezért használata csak a laza homok, illetve a közepes kötöttségű vályogtalajokon indokolt. A ráoltott nemes növekedési erélye nagyobb és az állomány kiegyenlítettebb. A mandulánál fagytűrőbb, de szárazságra érzékenyebb ez a típus. Szelektált klónjai: CT 2629, 2630, 932. Az Elberta és a Shipley fajták magoncait is használhatják alanyként. A mandulabarack alanyok használata meszesebb talajokon és újratelepítésekben indokolt. Szilvaalanyokat a hideg, nyirkos, kötött talajokon célszerű használni. A ráoltott nemes gyengébb növekedésű, ezért féltörpe alanynak is használható.

A kajszi üzemi termesztésében a mirobalan (60-65 %), a vadkajszi (30-35 %), és az egyéb szilvaalanyok (5 %) terjedtek el. Az alany megválasztásában elsôsorban a termőhelyi viszonyok játsszák a legfontosabb szerepet. A hegyvidéki kötöttebb talajokon a mirobalan és a szilvaalanyok, míg az alföldi homokos talajokon a vadkajszi alany terjedt el elsősorban. Hazánkban létezik technológia, mely szerint a mirobalan alany és a nemes fajta között még egy szilva (közbeoltott) alanykomponens található, ez alkotja a fa törzsét. Így a kajszi legalább a talajmenti fagyokkal szemben ellenállóbb.

A szilva oltványait a hazai faiskolák zömében mirobalan magoncokra szemzik annak ellenére, hogy egyéb szilvaalanyok is akadnak hazánkban, melyek között szép számmal vannak különböző mértékben törpésítő alanyok is. Az erős növekedésű mirobalan egyeduralkodása (98-99 %) abból adódik, hogy az ültetvényeket rázógépes technológiára tervezik, melynek alapfeltétele a magas törzsu, erős és jó teherbírású fa. A mirobalan alanyok szelektált magtermő fák magoncai ( C 162, C 174, C 359, C 679), vagy ivartalanul szaporított klónfajták.

A mandulát elsősorban keserű-mandula alanyra szemzik, de minden olyan alanyon jól ered, amelyre őszibarackot is lehet szemezni.

A dió fő alanya a közönséges dió magonca. Ezen kívül még használják a fekete dió magoncait is, de ez az alanytípus vírusérzékenysége miatt kezd kiszorulni a termesztésből.

A ribiszkénél és a köszméténél is használunk alanyt abban az esetben, ha törzses fácskaként termesztjük azokat. Ilyenkor a törzset az alanyként használt Ribes aureum adja. Hazánkban legelterjedtebb a R. aureum Pallagi 2 -es klónja.

Birset és naspolyát a faiskolák rendszerint birsalanyokra szemzik.