Posted on

Nokia verseny: Már több mint 80 ezren látták a magyar „Nokia-rapper” videóját

A Nokia idén második alkalommal hirdette meg saját munkatársai számára a „Switch Pitch” elnevezésű nemzetközi versenyt. A versenyt a Nokia magyar leányvállalatának belső kommunikációs szakértője, Gomola Benjámin (Benji) nyerte, akinek videóját eddig több mint 80 ezerszer nézték meg a legnagyobb video-megosztó portálokon.

nokia3
A magyar „Nokia-rapper” videójában rímbe szedve „énekelte meg” a Nokia Lumia 920 okostelefonnal kapcsolatos saját felhasználói tapasztalatait. A filmet öt nap alatt készítette el egy Nokia Lumia 920 segítségével, és az angol szöveget is ő írta. A filmben a Nokia Lumia 920 és persze Benji mellett rövid pillanatokra Budapest is megjelenik.

A nemzetközi verseny célja az volt, hogy a Nokia munkatársai egy rövid videóban győzzék meg mindazokat, akik még nem Nokia Lumia okostelefont használnak, hogy váltsanak. A maximum másfél perc hosszú videót, amelyben a versenyzők egy Nokia Lumia 920, 820 vagy 620 Windows Phone 8 operációs rendszerrel rendelkező okostelefont mutatnak be, egy általuk választott Nokia készülékkel kellett leforgatni.

A verseny meghirdetését követően a Nokia munkatársai több mint ezer videóval pályáztak, melyek közül a dolgozók szavazatai alapján választották ki a legjobbakat. Ezeket a „Switch Pitch” videókat publikus video-megosztókon és közösségi média felületeken mutatták be. Benji videóját alig néhány nap alatt több mint húszezren látták, egy hónap elteltével pedig a letöltések száma elérte a 80 ezret. A videó a szakma elismerését is kiérdemelte, és számos nemzetközi mobilportál szentelt neki figyelmet. A beérkező több száz komment alapján a felhasználók is pozitívan fogadták: „Szenzációs videó! Ide nekem egy Lumia 920-at!”

A döntőbe jutott legjobb 11 nemzetközi videó versenyében fölényes győzelmet aratott Benji munkája, amiért a Nokia a „Switch Pitch Bajnoka” címmel tüntette ki.

A „Nokia-rapper” videója az alábbi linken tekinthető meg:

A második és harmadik helyezett nigériai és spanyol videók is elérhetők a lenti linkeken:
http://www.youtube.com/watch?v=hqvQ638pk0M
http://www.youtube.com/watch?v=zLXQddPM9AE